Bőrhátú rája

Szombat hajnalban indultunk az Alföldre. A manta reggel mit sem sejtve pöcre indult. Csak rémképek és remény kavarogtak bennem, elvégre egy 220 km-es út várt ránk egy 35 éves autóval, amit ezidáig 10 km-t vezettem. Ez a távolság önmagában nem is sok, de bőven elegendő ahhoz, hogy mindenféle hibák és problémák meglepetésszerűen jelentkezzenek, vagy éppen egy megszokottá vált, probléma mentes utunk legyen. Hála Istennek az utóbbiban volt részem. Sok mindenre fény derült a legapróbb részletektől a hallható problémákig, de egyik sem befolyásolta az utazást. Jobbos kanyarnál felszökik a mutató (mint sok más idősebb autóban), búg valami csapágy a kihajtásnál, a termosztát cserére szorul és valahol kifúj a kipufogó, a fékek kicsit halványak, rendesen húz a motor, csendes és megy is rendesen, sőt a fogyasztás tűrhetően alakult várossal, 40-es falvakkal, előzésekkel együtt. Röviden ennyi. A kezdeti izgalom és fülelés az utolsó 70-100 km-en már-már átalakult egy unalmas "érjünk már oda" érzéssé, megszoktuk egymást és összességében jól vizsgázott a manta. Várom a lakatos véleményét:)))

Ma 14 órára volt időpontom az okmányirodába, hogy egy 3 napos útvonalengedélyt kérjek a hétvégi utazáshoz. Két okmányiroda, összesen három alkalmazottja segítettek abban a hitemben, hogy a törzskönyv csúszása miatt húzódó átírási procedúra ellenére, az adás-vételi szerződés és érvényes biztosítás birtokában kérhetek útvonalengedélyt. Ebben a tényben csak egy valaki szeretett volna megakadályozni annak a hölgynek a személyében, aki hetekkel ezelőtt a szárnyai alá vett és segített a törzskönyv problémával kapcsolatban. Szerinte csak is kizárólag az átírási folyamatot követően kaphattam volna engedélyt.

Nem foglalkoztam a ténnyel és 14 órára betipegtem a hivatalba, hogy igényeljek egy jót. Mikor beléptem, nyomban feltűnt, hogy a okmányirodai posta csak du 14 óráig tart nyitva, így a 3500 Ft-s illeték befizetés lehetősége megdőlni látszott. Könyörgőre vettem a figurát és a postai alkalmazottat kértem, hogy 5 percet várjon, amíg megkapom a csekket és jövök. Ebben a pillanatban megjelent a "segítő hölgy", aki emelt hangon közölte a postai alkalmazottal, hogy ismer engem és nem fogok kapni útvonalengedélyt, tehát zárjon csak bátran.

Tárat cseréltem, és folytattam a harcot. Bátran a kis ablakhoz ültem abban bízva, hogy az ablak mögött egy másik valaki lesz, aki gond nélkül kiadja majd a papírokat. De tévedtem: a "segítő hölgy" ült ott és ismét emelt hangon közölte, hogy az előző tulaj meghatalmazása hiányában ő jelenleg semmilyen útvonal engedélyt nem tud kiadni és ezt értsem meg. Én meg próbáltam megértetni vele, hogy az adásvételi szerződésnél egyértelműbb meghatalmazás nincs, és amennyiben nem kínálkozik más lehetőség, szeretnék az irodavezetővel beszélni. A kedves hölgy felállt és a döbbent kolléganők szeme láttára elviharzott. Öt perc múlva visszatért, majd határozott hangon közölte, hogy igen kapok engedélyt, hogyne kapnék.!!!! Kérte az iratokat és serényen munkához látott. Kaptam egy csekket, kitöltöttem, majd rohantam az okmányirodai kis postásra, ahol a hölgy még bőven számolt és kopogtam. Kinyílt a kis ablak, majd közölte a néni, hogy ő ezt a csekket már nem tudja átvenni, mivel meg lett mondva, hogy nem fogok engedélyt kapni, így ő 14:00-kor zárta a pénztárat. De mondom, hogy kaptam, csak ezt még vegye készpénznek és hajrá. De nem.

Gyorsan befizettem egy közeli postán az illetéket és a "segítő hölgy" kezébe nyomtam. Én megkaptam az 1 lapos engedélyt, minden rendeződött, majd érzelmes búcsút vettünk. Én mentem az ajtóhoz, ő meg nyugdíjba. Jó pihenést kívánok ezúton is.

Szombat reggel végre volt időm a felújított indítómotor beszerelésére. Nem bíztam a véletlenre, így első körben a gyertyákat ellenőriztem, amik igen pocsék állapotban voltak. Megtisztogattam őket, de sajnos az autó nem indult. Az indító motor remekül megtekerte a motort, de sajnos a gyújtás oldalon valami még nem stimmelt. Az elosztó fedél alatt látszólag minden rendben volt, de a kondenzátor igen viseletesnek tűnt. A legszemetebb alkatrész, amivel valaha találkoztam öreg autónál. A kondenzátor csatlakozó kábele gyakorlatilag egy vékonyka szálból állt, ami önmagában is lehetett volna a hiba forrása. Korábbról megmaradt alkatrésszel pótoltam, de ez sem segített. Nagyobb problémát jelentett, hogy valószínűleg fel is cseréltem a gyertyakábelek sorrendjét gyertya cserekor és így aztán esélytelen volt, hogy induljon a motor. A legbiztosabbnak azt láttam, ha új gyertyákat és egy új kondenzátort veszek és cserélek, majd a főtengely tárcsán lévő jelölés alapján az 1-es hengert gyújtás holtpontra állítom és az elosztóban a rotor állása alapján elosztom a kábeleket 1-3-4-2 gyújtás sorrend szerint. A régi gyertyákkal megpróbáltam indítani a motort, ami dadogva be is indult. A dadogás már a "beköpött", szennyezett gyertyák miatt volt, de már beindult. Az új gyertyákra cseréltem és a normalizált gyújtás biztos tudatában újra próbáltam az indítást.

A kulcs elfordítása egyszerre volt feszült és bizakodó. Ahogy ismét kigyulladtak a jelző lámpák, és a kulcs továbbfordítása következett, valami olyat hallottam, amit álmomban sem hittem volna. A motor azonnal indult és gyönyörű hangon muzsikált, ahogy kell. Minden várakozásomat felülmúlta az egyenletes és kiegyensúlyozott, csendes alapjárat. Kis gázadásra berángatta a karosszériát és valami logikátlan erő sugárzott belőle. Végre életre kelt. Ki is próbálom.

Az adás-vételi szerződés a gépháztetőn íródott, de az is ott derült ki, hogy az autó törzskönyve elveszett. Elsőre hidegen hagyott a tény, de két nappal később úgy éreztem, hogy meg kell osztanom bánatom az okmányirodával, ahol egy kedves hölgy a szárnyai alá vett és a megoldás lehetőségéről biztosított. Másnap reggel 7-kor komoly randira voltam hivatalos. Egy iroda szűkre szabott asztalánál ültem és kézzel írott jegyzőkönyvet fogalmaztam meg reggeli kávé illatú hangulatban, melyben kifejtettem, hogy az eladó a törzskönyv elvesztéséről nyilatkozott. Ez a fogalmazvány egy hivatalos bejelentés alapjául szolgált, melyben - a kedves hölgy szavait idézve - köröztetik a törzskönyvet, majd a közlönyben történő megjelenést követően 16 napra mehetek is átíratni az autót. Ez szép és jó, de ennyi időm meg sincs, mivel a hónap végére szerettem volna hivatalosan az autót útvonal engedéllyel vidékre vinni és a felújítást megkezdeni. Nem volt más dolgom, mint türelmesen várni a hivatalos tulajdonszerzés költséges procedúréjára. Persze volt dolog addig is, hiszen a manta eredetét is igazolni kellet, ezért kerestem egy mobil eredetvizsgáló embert, aki hajlandó volt eljönni a kertbe és megtekinteni az alvázszám és motorszám azonosságát, sértetlenségét.

Teltek a napok és nem történt semmi, csak állt a beindíthatatlan, műszaki nélküli autó és csak gyűltek a papírok eredetiségről, hivatalos jegyzőkönyvről. Aztán csörrent a telefon. Az eladó volt kedves felhívni, hogy előző lakhelyén megtalálta a törzskönyvet és szívesen postázza nekem, mert hát ráébredt, hogy mégis szükségem lehet a kis kártyára. Késő bánat. A bürokrácia lassú malom kerekei beindultak és azon módosítani, vagy visszalépni bizony nem lehet, ezért a kártya birtokában sem tudtam rövidebbre szabni az átírás folyamatát.

Így viszont, hogy az átírási folyamat kártyával vagy anélkül elindult, már jogomban áll útvonal engedélyt kérni jövő hétre, és az önindító beszerelést, motor állítást, alapvető ellenőrzéseket elvégezve mehetünk vidékre, a felújítás helyszínére. Nem is remélem, tudom!!

Miután hazaértünk, már időm sem volt komolyan átfésülni a mantát, csak leraktam a ház előtt és vegyes érzelmekkel kapcsolódtam be a családi programba. Az eső esett, se kedvem, se erőm nem volt vizsgálódni és az autóval foglalkozni. Bőven elég volt az az emlék, hogy mikor a megvétel előtt kitoltuk a mantát  gyorsan belökve szépen ment az autó és a tulaj egy laza Kenya Rally-t nyomott bizonyítván, hogy ez a motor bizony rendben van és a fékek sem utolsók, szóval kincset veszek. Hát a karosszéria alja és az önindító, igen, azokat rendbe kell szedni. Na ettől félek én.

Azzal együtt, hogy az autó lábon állt fel és le a trélerről, valójában magában hordozta azt az ismert tényt is, hogy az önindító vélt, vagy valós hibája nálam fog realizálódni. Többé nem indult be a manta, az önindító végleg felmondta a szolgálatot, ő most itt meghal, ha megengedném.

Az első nagytakarítás az előző tulajdonos felesleges kiegészítők boltjában vásárolt, legkevésbé sem autentikus eszközeinek eltávolítása volt. Gyorsan telt az utcai szemetes napellenzőkkel, falécekkel, elmálló üléshuzat darabokkal. Van tetőcsomagtartó is, ami azért hasznos lehet még, ha nem is egy sport coupé-n. De ezzel egy időben bukkantak elő a gyárias állapotú ülések, a menthető tetőkárpit és természetesen azok az eddig még ismeretlen beltéri rohadások, amik egy igen komoly külső korrózióra utaltak. Na gyorsan hagytam is a bánatba a kutakodást.

Az önindító problémáját viszont mielőbb meg kellett oldanom, mert addig nincs indítás, nincs próbálgatás, nincs karburátor és gyújtás állítás. Gyorsan kiszereltem az önindító motort és szakszerűen kipróbáltam, és lőn halott volt. Első körben manta alkatrészeket hirdető embereket kerestem meg, akik jutányos áron kínáltak bontott önindítókat, melyekből rövid időn belül szereztem is hármat. Kipróbáltam, majd bepróbáltam, de sajnos - függetlenül attól, hogy manta önindítók voltak - a felfogatási furatok távolsága még sem stimmelt. Lerogyás, csodálkozás, jól kezdődik a projekt.

Egy kedves rokonom jutott az eszembe, aki pont generátorokat és önindítókat javít évtizedek óta. Ő lesz az én emberem. Felhívtam, és rövid egyeztetést követően már realizálódott egy felújított önindító képe. Ezúton szeretném megköszönni Garbaisz Péter barátomnak és rokonomnak, hogy szakszerű segítségével és szakértelmével újjá varázsolta az alkatrészt.