Régi kapcsolat a miénk. Három és fél éve már találkoztunk, csak akkor még nem volt befogható a rája, mert sokat nyomott a súlya. Telt az idő, de az emléke nem hagyott nyugodni, ezért egy februári reggelen felhívtam a tulajdonost meg van-e még az autó. Meg volt, az ára is csökkent, úgy hogy nyomban a keresésére indultam. Tekintve, hogy a műszaki lejárt, így az esetleges hazahozatal is bonyodalmasnak ígérkezett. Társas lények vagyunk, így feltételezhető volt, hogy a barátok, ismerősök előállnak különböző megoldási alternatívákkal, melyek közt csak akad valami járható verzió is. Hát akadt.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Totalcar szerkesztőségének, de kiemelten Bazsó Gábor (karotta) önzetlen segítségéért, akitől kölcsön kaptam egy autószállító trélert, mely jelen körülmények közt a leginkább járható megoldásnak bizonyult. Rövid kiképzést követően elsajátítottam a VW LT teherautó váltási technológiáját és útnak indultam bátyámmal vidékre, hogy betörjük a ráját és leginkább letörjük az árát.
Első utam sikertelen volt, mert az autó részletes felmérése az akkori vételár függvényében igen elkeserítő volt, így otthagytuk. Aztán jött a gyötrődés, a filozofálás és számolgatás fázisa, a barátok unszolása (köszi Esztike), amikor arra jutottam, hogy a faképnél hagyott tulajdonost ismét felhívom és alkura viszem a dolgot. A telefonban már megszületett az alku, de a face to face egyeztetés kétségei, valamint a "nincs visszaút" érzése még inkább izgalmassá tette a történetet.
Másodszor is elkértem a trélert és ezúttal verejtékes fejjel, és a korábban látott gyilkos korróziók rémképével az agyamban elindultam megvenni azt az autót, ami az elkövetkezendő hónapok idegeskedéseinek és álmainak közös szereplője lesz.
